Néhány gondolat....

Sziasztok, akik olvassátok a blogomat :)

Éjszaka van, még sem tudok aludni...így úgy gondoltam ide írok pár sort, ami eszembe jutott, és gondolom, hogy más számára is fontos lehet, aki hasonló "problémával" küszködik, mint én...túlsúly, molettség, duciság, testesség, dagadtság...és még amennyi szlogen és színoníma, ahogy "minket hívnak". Az igazság az, hogy a tényen nem változtat....az emberekbe kialakult egy kép, s talán a média is befolyásoló hatású...., hogy mindenhol az 50 kg körüli hölgyek azok, akik szerepelnek...ezáltal lassan és szépen bekódolódott az emberek agyába, nevezzük inkább : férfi egyedeknek :), hogy ez a jó és ez a szép. Tudom, a szavaimból talán most sérelmek, és régi sebek érezhetőek, amit kaptam ennek kapcsán...s talán van is benne igazság. Az életem nem volt mindig ilyen..mint a képek is mutatták pár blogbejegyzéssel ezelőtt.Voltam csinos, vékony ...sokan mondtak "bombázónak" (ami mára max. nehéz bombázóvá fajult :))), de még is azzá lettem, aki most vagyok.Hogy hogyan is jutottam el idáig? A riportban hallhattátok. Sok olyan jellegű visszajelzést kaptam, ami bár pozitív volt, de még is páran hozzátették a következőket:

"Szomorú voltál a képeken"
"Látszik, hogy a magánéletedet nagyon megviselte a hízás"
"Nehéz lehet most neked, ilyen testben élni..és elviselni, hogy elfordult tőled, akinek nem kellett volna" ...és még ehhez sok hasonlót.

Elgondolkoztatott ma este ez az egész, és igen, be kell vallanom, nehéz..nehéz feldolgozni, hogy, akit szerettél egykoron, elfordult, mert már nem nézek ki úgy, ahogy 9 évvel ezelőtt.Pedig ugyan az az ember vagyok, tapasztaltabb, sok mindent megélt, csak egy más testben, ami formálható, alakítható. Sokszor próbáltam igen, lefogyni, de soha nem sikerült tartósan...s, hogy miért?Most joggal kérdezhetitek! - amikor az ember elveszti minden önbizalmát, kimegy az utcára, de csak lefele néz, kerüli az emberek tekintetét, s bár tetszik x férfinak, még is úgy érzi magát, mintha egy visszataszító látvány lenni. Minden nap belenézni a tükörbe, és látni azt, amivé lett...sírással-könnyekkel küszködni, és már annak az érzése sincs meg, hogy valaki szereti, aki a társa.

Nem tudom, hogy a mai életvilág, miért hegyeződött ki ennyire a külsőségekre, és az x kg határra, de úgy gondolom, hogy nagyon nem jó irányba haladunk a korral. Szerintem sokan vagytok, akik így éreztek.

Küzdöttetek már ti is hasonlókkal?:

- Hogy vegyek ruhát?
- Miért a vékony lányhoz mennek oda és miért nem hozzám?
- Miért sírok már megint, ha a tükörbe kell néznem...és legszívesebben apró darabokra törném....
 stb.

A válaszotok szerintem igen!

Az élet ezen, nagyon boldogtalan része megtanított arra, hogy nehéz úgy változni, ha nincs szerelem , nincs társ az életbe, aki támogat, s habár lehet, jobban örülne, hogy ha "vékonyabb" lennék, de még is szeret, támogat és elfogad úgy ahogy vagyok. Úgy gondolom, hogy a férfiak ezen értékrendjéről megvan a véleményem. Ők is változnak idővel, de az nem számít. Hiába ereszkedik meg a jól kigyúrt mellük, a hasuk, vagy növesztenek esetleg sörhasat, és még sorolhatnám, nekünk kötelességünk szeretni őket és úgy érezni, náluk jobb és szebb nincs is a föld kerekén...csak egy a hiba...nem veszik észre, hogy közbe apró szilánkokra törik a nőben az önbecsülést, az önbizalmat, a "nő vagyok" érzését.

Ilyenkor az emberben nagyon megtörik valami.....és úgy érzi, már soha nem lesz jobb....így éreztem én is 3,5 évig.., de jött Réka, a Life, és most minden megváltozott. Több erőt, kitartást és akaratot érzek magamba, mint valaha is volt.. mióta ez az állapot tart!Nem tudom eléggé meghálálni azt, hogy megkaptam ezt a lehetőséget...megváltozni, új életet kezdeni....lehetőséget egy új életre...egy új nő "kibontakozására", aki mondhatni átalakul egy "bábból pillangóvá".

Azt is megtanultam, és eldöntöttem, s bár a magánéletem nem tartozik a "nagyérdeműre", hogy bárkivel is öregedjek meg, DE kizárólag csak olyan ember lesz, aki így fogad el, így ismer, vagy ismer meg, vagy, így szeret, vagy így fog megszeretni, ahogy most vagyok! - Nem esem még egyszer ugyanabba a hibába.Azért szeressenek, aki vagyok, és nem ahogy kinézek....és a jutalom? Egy szép pillangó...talán egy életen át.....akiben, bár az élet keménységei miatt, nem mindig látszik, de egy érző és igazán szeretetre vágyó szív dobog.



Azt üzenem mindenkinek, aki hasonló problémával küszködik, hogy soha nem késő a változásra....csak erő, kitartás, és célkitűzés kell hozzá..........el kell indulni egy úton, s van olyan irány, ahová soha vissza nem nézni...

Úgyhogy, hajrá, mindenkinek!:) és nem utolsó sorban jó éjszakát, s ha valaki korán kel, annak pedig jó reggelt!:)