Soha nem felejtem el, egy decemberi nap volt, amikor lehullott az első hó....ő motorral járt....mindig, az volt az élete...mellette pedig programozónak felvételizett egy egyetemre....tele volt álommal, céllal és vágyakkal.....
Veszekedtünk, de már annyira jelentéktelen dolog volt, hogy igazából nem is emlékszem rá,hogy mi volt a konkrét ok, talán a féltékenység...mind a kettőnk részéről.....Ő elment, és többé már nem láttam.....
Napokig fel sem fogtam, hogy mi történt valójában vele, és, hogy többet nem hív, nem jön, nem hallhatom a hangját, nem mondhatom neki, hogy szeretlek...., hogy te vagy az akiért élek, és élni akarok! - nélküled semmi vagyok! Álltam a temetésén, potyogtak a könnyeim, és ha még egyszer megsimogathattam volna az arcát, azért mindent megadtam volna.....vagy csak elmondhattam volna neki, amit nem tudtam már, már nem volt rá mód és alkalom. Nem értettem, hogy az élet miért múlik el ennyire gyorsan, miért "szakadhat el a film ilyen gyorsan" ....és nincs happy and! Sok ember nem hisz abban, hogy akik elmentek a Földi létből, lehet velük kommunikálni és hallanak minket, de én igen! Amikor fájdalom ér, vagy öröm, kimegyek hozzá a temetőbe, leülök a padra, és legyen bármilyen évszak is, csak beszélek és mesélek.....hiszem, hogy oda fent lát és vigyáz rám...és Ő is azt akarja, hogy boldog legyek! - még sem találom a helyemet a párkapcsolat szintjén ebben a világban.....s habár voltak azóta hosszabb kapcsolataim, sőt férjhez is mentem, és született egy csodás kisfiam, még is mintha akkor és ott meghalt volna valami bennem! - Talán nehéz nekem, mert olyan ember vagyok, hogy barátkozós, és szeretek az emberekkel kommunikálni, még is az érzelmek terén, nehezen szeretek meg valakit, és nehezen nyílik meg érzelmileg / lelkileg valaki előtt, de ha sikerül, és megszeretek egy másik neműt, akkor képes vagyok teljes odaadással egy életen át szeretni őt, és a társa lenni jóban és rosszban egyaránt! Mióta Ő elment azt várom, aki majd visszahozza azokat az érzéseket, amikről már azt hiszem, hogy régen meghaltak bennem.....akit ha meglátok, könnyes lesz a szemem, ha ránézek, annyira szeretem.....ő a levegő, ha lélegzem, ő a szívem minden második dobbanása......türelmesen várok és hiszem, hogy van még valaki....aki ezeket mind kitudja váltani belőlem....aki a nagyvilágban nélkülem kóborol és ugyanannyira keres engem, mint amennyire én őt!
http://www.youtube.com/watch?v=qdb3zUHDOk0
Fura, de tudjátok miről jutott eszembe?! - amikor úgy volt, hogy vele összeházasodunk, voltak elképzeléseim, hogy milyen ruhát szeretnék, és ma a facebookon megláttam az egyik szalon oldalán, amire / amikre azt mondtam akkor..., hogy ilyenben hozzámennék az álmaim férfijához....
Felteszem nektek, hogy lássátok, mire gondolok:
Hát "ez a mese már véget ért", de amíg él az ember remél.......
Egy dolog van, amit mindig is kért tőlem, hogy mivel 5 éves korom óta énekelek, soha ne hagyjam abba , bármi is történik....fura, de tényleg az ember egy dalban kitudja énekelni a fájdalmát, a szerelmét, az összes örömét és szomorúságát is egyaránt....néha ez hoz "megváltást"...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése