Az élet értelme

Sziasztok

Sajnos azért nem írtam idáig, mert még mindig beteg vagyok, nagyon nehezen akar elmúlni ez a kór :(, és hát egyre több baráttól, ismerőstől, hallom azt, hogy szintén belecsöppentek, belecsöppenek ebbe.
Szedek rá én is gyógyszert, s próbáltam eleget feküdni, de olyan, mintha semmi foganatja nem lett volna.

Itt volt ma apukám, elvitte a kisfiamat, mert annyira lázas vagyok, hogy alig tudtam felkelni már tegnap is :(, és féltünk, hogy nehogy elkapja.....aztán az apukája hétfőtől egy hétig szabadságot kapott a cégtől, úgyhogy elviszi vidékre az ő szüleihez, vagyis jobban mondva, elmegy vele....így Domi nem megy oviba, ami neki, biztos jobb lesz :), végül is szeret ott lenni, csak nekem mintha ma a szívemet szakították volna ki :(. Két perc is sok, amit nélküle kell eltölteni, és hát bevallom, nem nagyon szoktunk egymástól huzamosabb ideig távol lenni. Egy-egy szombat-vasárnapot, mikor az édesapjával megy a nagyszülőkhöz, s két évvel ezelőtt voltunk még 9 napot távol egymástól, amikor szintén nagyon beteg voltam, de az maga volt a pokol.
Szóval itt volt apukám, de mivel dolgozott és nagyon fáradt volt, mikor megérkezett, lefeküdt egy picit aludni, hát én is ledőltem Domi nagy ágyába, és képzeljétek a gyerkőc meg a hátamra ágyazott :), nagy lovacskája, amit kapott - plüss, textilpelus, és onnan nézte a mesét, még el nem aludt. Így aludtunk 2,5 órán keresztül.Hihetetlen, hogy milyen nyugalom és béke költözött a lelkembe és a szívembe, és neki is, látszik mennyire máshogy ébredt, és mennyivel kipihentebb volt, mintha egyedül aludna.

Miután felkeltünk, egy fél órája, már össze volt neki pakolva, segítettem apukámnak levinni az autósülést és elmentek.

Néztem Domi arcát, nagyon szomorú volt, pedig imádja a szüleimet és alig várta, hogy a "papi" érte jöjjön már, és tudom, hogy ha odaérnek a "mamihoz" :), akkor már megkönnyebbül és nagyon boldog , mivel imád ott lenni :) - de nekem még is akkora űr tátong a lelkembe, a szívembe.

Ilyenkor jut eszembe, hogy amikor panaszkodom arról, hogy az élet milyen, és mi az ami hiányzik - EGY SZERETŐ TÁRS - néha hajlamos az ember "elfelejteni egy pillanatra", hogy mije viszont van:

Egy csodálatosan egészséges kisfiú, két szerető és mindent odaadó szülő, egy nagyon jó munkahely, rengeteg barát, aki szeret, és mindig lehetőségem volt azt tanulni, vagy tenni, amit szerettem volna.

Ilyenkor az emberbe jobban átértékelődnek dolgok, és ismételten rájövök, hogy milyen igaz az a mondás, hogy : Akkor tudunk igazán értékelni valamit, ha nincs! - vagy csak megszűnik egy időre!

Most már tudom, hogy az én házasságom azért köttetett, hogy Dominik megszülessen, és bearanyozza az életemet. Hiszen mennyien vannak, akik várnak hónapokat, hosszú éveket, s mégsem lehet gyerekük, hiába van egy csodás párjuk, vagy pedig élnek olyan környezetbe, ami boldog és kiegyensúlyozott, már csak a gyerkőc hiányzik hozzá!

Soha nem értettem, hogy az élet miért olyan kegyetlen, hogy annyi ember van, aki megérdemelné, még sem lehet, és hány olyan anyuka van, aki, szinte szó szerint, eldobja magától a gyerekét!

Az anyaság nem könnyű feladat, habár egyszer nekem az egyik "volt barátnőm" azt mondta, mikor ő dolgozott én meg itthon voltam, s egyszer kimertem mondani, hogy nagyon fáradt vagyok: "Miben fáradsz el? Hiszen nem csinálsz semmit sem, bezzeg én, dolgozom" - erre csak az a válasz, hogy az anyaság, anyának - jó anyának lenni, nagyon nagy feladat! Sokkal nehezebb és néha fárasztóbb, mint egy munkahelyen megállni az embernek a helyét, viszont annál csodálatosabb, és felülmúlhatatlanabb érzés! :)

Hálás vagyok a sorsnak azért, hogy megtapasztalhattam azt, bár 15 hónapot vártam rá, hogy milyen, az, mikor azt mondják: Édesanya, és odabújva odasúgják: Úgy szeretlek!

Kívánom mindenkinek, aki még ezelőtt áll, hogy élje át ezeket az érzéseket, mert szerintem ez a legcsodálatosabb dolog, amit kaphatunk a sorstól, vagy Istentől....

Legyen szép napotok!


Melinda